Völner-ügy után: új szabályokat hoztak a bírósági végrehajtói pályázatok elbírálásához
Nő a végrehajtókat felügyelő hatóság súlya, de nagyobb lehet a szubjektivitás is.
Nő a végrehajtókat felügyelő hatóság súlya, de nagyobb lehet a szubjektivitás is.
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen majdnem közel 900 millió forintot fizettek Schadl Györgynek, a kar elnökének a kinevezésükért. Az elérhető dokumentumok alapján nem volt nehéz azonosítani őket, és cégadataik szerint az sem okozhatott nekik gondot, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak.
Egy új hatóságot tesz meg az állami koncessziók, a bírósági végrehajtók és a felszámolók urává az Orbán-kabinet, ezzel is gyengítve egy jövőbeli nem fideszes vezetést.
A Fidesz képviselője az őt elmarasztaló és kötelező ítéletet nem hajtotta végre, ezért a végrehajtási eljárás elindítása.
Szabó Máté ombudsman szerint ötletelés helyett átfogó, rendszerszintű újraszabályozásra van szükség a bírósági végrehajtás területén. Sok száz panaszos kifogásolja például a díjszámítást, az ügyfélfogadást vagy az eljárások eredménytelenségét, ugyanakkor a végrehajtói szférában a havi átlagos jövedelem hozzávetőleg 450 ezer forint - hangzott el az alapvető jogok biztosának projektzáró szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szabó Máté ombudsman a bírósági végrehajtási rendszer vizsgálatát tervezi - közölte hivatala.